Utak Elíziumba

.

.

( Halott Pénz : Amikor feladnád )

.

"Az evészavarral küzdők jó néhány közös alapvonással rendelkeznek. Egyik jellemzőjük az a korai élmény, hogy kisgyermek korukban gyakran etetéssel vigasztalták őket, a felnövekedésük során sem tanulták meg más módon megnyugtatni önmagukat, nem láttak erre mintát, így az evés vált számukra az egyetlen feszültségoldó és stresszlevezető módszerré. Közös személyiségvonás lehet a szülőknek, a környezetnek való túlzott megfelelési vágy, ami főleg akkor erős, ha az egyik, vagy mindkét szülő túl domináns és totális engedelmességet vár el a gyermekétől, aki úgy érezheti, hogy valamilyenné kell válnia azért, hogy szeressék."

.

( dr. Lukács Liza ; link )

.

"A Videoton sztori bemutatja, hogy milyen az, amikor emberek ezreinek a lába alól kicsúszik a talaj. Többségük harminc, harmincöt évet dolgozott a gyárban, aztán egyik nap azt mondták nekik, hogy köszönjük a melót, ennyi volt, menjetek utatokra. De ezek az emberek nem ismertek más utakat, nem ismertek más lehetőséget. A Videotont nem választották a sok lehetőség közül, hanem a Videoton volt a sorsuk, az egyetlen létezési forma, amit ismertek. Olyan volt ez az 1991-es tömeges elbocsátás, mintha óvodásokat raktak volna az utcára, hogy menjetek és boldoguljatok. Jeges rémület és tanácstalanság ült az arcokon."

.

( Schiffer Pál : A Videoton sztori, 1991 ; link )

( Ács Dániel : Videotéka ; link )

.

"A modern autokrácia a propagandát használja az elnyomás nyílt formái helyett, mert ez költséghatékonyabb. A módszert a 20. század diktatúrái is alkalmazták, most jobb technológia áll rendelkezésre.

...

Egy ilyen rendszerben a vezető dönti el, hogy ki lehet kedvezményezettje az elitcserének, tagja a nemzeti burzsoáziának, és ki nem. Nem racionális, nem piaci, és nem meritokratikus szempontok, hanem a vezér szava dönt. Ezért ódzkodik egy ilyen rendszer a számoktól, a tényektől, és a tényekre alapozódó elemzésektől, és az efféle elemzések nyilvánosságától."

.

( Tóth István János ; link )

.

"Az ezoterikusok szerint a most születő generációk sajátos akarati állaggal érkeznek, ők az úgynevezett indigó-, vagy csillaggyerekek. Ezt én érdeklődéssel hallgatom, de hajlok arra mégis, hogy őket is lényegében ugyanabból az anyagból gyúrták, mint a korábbiakat. A körülmények viszont radikálisan átalakultak. A gyerek neurózisa a család tünete, mondta a nagy Bálint Mihály, akit persze már a harmincas években elüldöztek az országból és Londonban lett világhírű. A mai családok egyre neurotizálóbbak, hiszen a felnőttek egyre neurotikusabbak. Kérdeznünk kellene a gyermeküket gyógyíttató szülőket, hogy 'És te, anya, apa, te jól érzed magad a bőrödben?'. Nem! Ez lenne az őszinte válasz. Ami óriási baj, mert a gyerekednek az a legfontosabb, hogy te érezd jól magad a bőrödben."

.

( Vekerdy Tamás; link )

.

.

( fénykép )

.

"Ha a csapból is az folyik, hogy így kell, sokak hajlamosak elhinni. Pl. hogy léteznek negatív emberek, akiket kerülni kell, mert „energiavámpírok”, és maguk tehetnek a rossz sorsukról ...
Azt írják a név nélküli cikkek, hogy az a megoldás, hogy kerülni kell a „negatív” embereket, tehát simán elkergeti a legjobb barátját, aki épp panaszkodós korszakát éli, mert történt vele valami, amivel úgy (is) próbál megküzdeni, ha minél több embernek elmondja – hátha valakitől kap valami hasznos visszajelzést. Mert ugye ezek a gyönyörűséges cikkek nem tárgyalnak megküzdési stratégiákat, hanem simán csak manipulálnak: azt üzenik, tilos boldogtalannak, szomorúnak lenni, az ilyen embert kerülni kell, és lőn boldogság. ...
Ezzel minimum két ember veszít: aki próbált segítséget kérni a panaszkodással, és aki elkergette, mert elhitte, hogy a maga bajára ez a megoldás. És persze a társadalom is veszített, mert lett két alacsony önértékelésű, manipulálható emberünk, aki nem fog segíteni senkinek, de még magának sem, mert már nem tud. 

Vagy, nagyon tárgyalják e cikkecskék, hogy ki kell lépni a komfortzónából, mert az ám az élet, az egyébként rendben lévő ember elkezdi szégyellni a maga unalmas, egysíkú – valójában simán csak normális – kis életvitelét. Sehol egy karrierváltás vagy bungee jumping? 10 éve ugyanazt csinálja a munkahelyén, ugyanannál az asztalnál, hát nincs semmi ambíció benne? ...
És egyszer elkapja a hév, dönt egyet, mert ő most úgy megmutatja, hogy igenis bátor, úgy kilép a komfortzónából, olyan önmegvalósítós bakancslistát csinál kiégés ellen a karrierváltással, hogy majd mindenki a csodájára jár! Borítékolható, hogy belebukik, mert nem a vágyai vezérelték, csak a megfelelési kényszer. ...

Mit tehetsz te személy szerint? Először is örülj a nyugodt, kiszámítható, biztonságos életednek, ha jól érzed magad benne. Ne érdekeljen, hogy egyesek szerint nem menő normálisan élni! Gondold át minden nap végén, mit tanultál ma, ezzel el fogod tudni kerülni a vádat, hogy '10 éve ugyanazt, ambíció nélkül'. Keress olyan kihívást, amivel nem kockáztatsz, simán csak jól érzed magad tőle/benne: a hobbidban, hobbisportban, amatőr sportban, házikedvencben, különleges ételben, amit vacsorára főztél, nehezen kezelhető szobanövényben, egy új szakmai vagy hobbitanfolyamban stb. is biztosan találsz valamit, ami úgy izgalmas, hogy közben nem tesz tönkre sem anyagilag, sem lelkileg."

.

( jobangel ; link )

.

"Aki depressziós, vagy krónikusan szorong, az nem egy elromlott gép, hanem ember, akinek kielégítetlen alapvető igényei vannak. ... Az embernek vannak alapvető fizikai igényei, étel, ital, biztonságos hely, tiszta levegő,ezeket a fizikai igényeket pedig a jelenlegi világrend minden korábbinál jobban ki is elégíti, sokkal kevesebben éheznek például, mint bármikor. De vannak lelki igényeink is : kötődés másokhoz, a közösség érzése, az értelmes munkavégzés igénye, a megbecsültség, közelség a természethez. Ezeknek a lelki igényeknek a kielégítésében már egyáltalán nem olyan jó a kultúránk."

( Johann Hari - Lost Connections; Plankó Gergő; link )

.

.

"Minden evőeszköznek megvan a kedvenc közlekedési eszköze. A kanálnak a buszok, villának a villamosok, késnek a vonatok..."

( A mészáros )

.

.

"Gyakran elfeledkezünk róla, hogy a valóság, ami körbevesz minket, belőlünk táplálkozik és rólunk szól. Élhetünk érzéketlen robotként és haragudhatunk folyamatosan a körülöttünk élő emberekre, kritizálhatjuk és szidhatjuk őket, de sohase feledjük el, hogy minden, ami körbevesz minket, része az árnyékszemélyiségünknek. Ha nincs erőnk megváltoztatni a környezetünket, akkor lépnünk kell; de kétségek között vergődni hosszan, vagy frusztráltan tekinteni az útitársainkra folyamatosan nem méltó élet.

...

Vajon mi a párkapcsolat, mi a házasság, mi a partnerség és mi a munkatársi kapcsolat lényege? Munkamegosztás? Simulékony kiegészítődés? Jól csiszolt együttműködés? Folyamatos védekezés és szembe állás...?

Én az együtt-fejlődésben hiszek. Egy barátság, egy párkapcsolat, egy munkakapcsolat, egy házasság addig tart, ameddig van együtt fejlődés, ameddig nem csak munkamegosztás, hanem áramló szeretet és inspiráció van. Szeretet és áramlás nélkül nincs együttműködés semmilyen szinten sem. Ha nem tudom beengedni az életembe a kollégám, a coacheem, a partnerem, a párom, akkor az pusztán egymás mellett élés. A tanulás és a tanítás az áramlás lényege. Az elzárkózás és a fenntartott kritikai hozzáállás bezárja ezt a folyamatot. Az áramlásba újra és újra visszakapcsolódni művészet és elköteleződés. Nem automatizmus."

( Sárvári György, Bardo Consulting, 2018. )   

.

.

"A magyar mindig vezetőt akar magának. Holott egy valódi demokráciában maga a nép vezet; akik meg a parlamentben ülnek, csak szócsövek, az őket oda delegáló csoport véleményét képviselik.

Egy átlagos magyar embernek nincs fogalma a demokráciáról; ha meg mégis, ódzkodik tőle, hiszen az felelősséggel, gondolkodással, döntésekkel jár. Ezért olyat / olyanokat keres, akik vezetik (tehát gondolkodnak, döntenek helyette), nem olyanokat, akik képviselik.

Harminc év alatt ezt a helytelen szemléletet kellett volna megváltoztatni, de ez nem történt meg, így semmi sem változott, illetve picit rosszabb lett. A hiba nem a regnáló kormány készülékében van, az ő létük és áldatlan tevékenységük csak tünet. A magyar emberek zöme helytelen hozzáállásának tünete."

(STfangirl, 2018)

.

.

"Mindenki egyfajta végpontot keres az életében, ahová megérkezhet. Az élet minden területén erre vágyunk : annyi pénzt akarunk, hogy soha többé ne kelljen dolgozni. Olyan párt akarunk, akinél nem találhatunk jobbat. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen és megbecsüljön minket. Olyan spirituális igazságra akarunk rájönni, ami minden kérdésünkre választ ad…

Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen arra vágyunk, hogy ezekkel a területekkel ne kelljen foglalkozni az életben. Ki legyen pipálva, ne okozzon problémát, és végső soron : ne kelljen rajtuk gondolkodni!

A furcsa ebben az, hogy ezek szerint a meditációra törekszik mindenki, hiszen azt szeretné, hogy ne kelljen folyamatosan Gondolkodnia az életén, hanem végre egyszerűen csak élhessen.

Tehát mindannyian meditálni szeretnénk, mindannyian a meditáció békéjére és megérkezettségére vágyunk, csak rosszul kezdünk neki, hiszen folyamatosan változó külső körülményektől várjuk a belső nyugalmat, amit ezek természetükből adódóan képtelenek megadni.

Az idősebbek közületek már bizonyára kezdenek rájönni, hogy a fentebb említett végpont nem létezik. Semmilyen téren sem. Akinek sok pénze van, az csak még többet akar, aki pedig spirituális útkereső, annak lehetnek csodálatos élményei, de hiába várja a megvilágosodás minden elsöprő felismerését, a végső, nagybetűs Választ, az nem jön el soha.

Ha azonosulsz az elmédben lévő gondolatokkal, akkor minden cél elérhetetlen és minden vágy kielégíthetetlen.

A megoldás pedig éppen az ellenkező irányban keresendő : nem a külső körülményektől kellene elvárni, hogy egyszer csak minden klappoljon, és úgy érezd, hogy megoldottad a feladványt, tökéletes az életed és hátradőlhetsz, nem kell többé gondolkodnod, hanem már most kellene elkezdened nem gondolkodni. Éppen az elméd kondicionáltságától kellene megszabadulnod ahhoz, hogy tökéletesen boldog és elégedett légy.

A végpont, amit a jövőben keresel, most van. Ez maga a szamádhi, a jóga végcélja, ami nem egy elvont spirituális élmény a négy fal között, hanem egy nagyon is kézzelfogható tudatállapot, amelyben szabad vagy a kényszeres gondolkodás szinte hipnotikus erejétől.

Ebben az állapotban ugyanúgy felmerülnek a vágyak és célok, csak már elveszítették korlátozó erejüket. Belső nyugalmadat és stabilitásodat már nem teszed függővé folyamatosan változó tárgyaktól, körülményektől.

Így a végpont, amit kerestél, egy stabil kezdőponttá válik, amire építve már nem csak gondolkodsz az életről, nem csak tervezgeted, hogy egyszer majd elkezdesz élni, hanem – a fejedben lévő mindenféle körítés, aggódás, elvárás és sztori nélkül – egyszerűen csak Élsz. Szimplán és egyszerűen, látszólag úgy, mint bárki más. A megvilágosodott, megérkezett embernek nincs külső ismertetőjele. A különbség belül lesz, és csak az veszi észre, aki már megérett arra, hogy megtalálja a saját kezdő és végpontját… ami valójában : önmaga."

( Diószegi Ádám, 2017 )

 .

.

"Összejöhetek valakivel, akinek a társaságában kevésbé érzem szabadnak magamat, mint amikor egyedül vagyok. Hát, valószínűleg nem fogom azt választani; minek? Hacsak nem félek attól, hogy az egyetlen alternatíva az, hogy egyedül leszek, és akkor feláldozom a szabadságomat azért, hogy ne legyek egyedül.

De hát ezt mondhatnám egy kályhára : hogy, jaj de jó, nekem kell egy kályha, hogy melengessem magam mellette. De aztán azt mondom, kell a francnak a kályha, mert rabja leszek. Fát kell vágni, meg kell tömni, be kell gyújtani, vigyázni kell, hogy ne füstöljön, hát elvesztem a szabadságomat a kályha miatt.

Hát, a (Jean-Paul) Sartre az élete végén azt mondta, hogy ’onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy szabadabbnak érzed magad a társaságában, mint amikor egyedül vagy’. Na, hát legyen ez az iránytűd!"

(Feldmár András, 2018)

.

.

.

(fénykép)

.

.

(fénykép)

.

"Az egyik részben el is hangzik egy idézet, amiben rájövünk, hogy miről szól ez az évad: arról, hogy egy sitcomban valójában sosincs happy end - mert ha lenne, akkor véget érne a sorozat.

...

Ez az egész évad tanulsága: semmi sem lesz jobb. Nem változnak meg varázsütésre az emberek, nincsenek tündérmesék, csak baromi kemény küzdés, ahol elég egy hiba, és visszacsúszunk oda, ahol voltunk. Vagy még lejjebb."

.

( forrás : link ; szerző : petivalasz!)

.

.

(fénykép)

.

.

(fénykép)

.

.

(fénykép)

.

"Amikor elkezdek kapcsolódni az érzéseimhez, elkezdek gyógyulni.

Ahogy elkezdek gyógyulni, lassan kevesebb lesz bennem a fájdalom.

Ahogy egyre kevesebb lesz bennem a fájdalom, kevésbé akarok ártani.

Ahogy kevésbé akarok ártani, egyre közelebb jön hozzám az Élet."

(Vági Zsolt)

.

.

"Jöjjetek hozzám, mindnyájan, akik megfáradtatok, és nehéz terheket cipeltek, és én nyugalmat adok nektek… és az én terhem könnyű"

(Máté 11:28, 30)

.

.

"Mindaddig ugyanis, amíg egy közösség áldozatként tekint magára és úgy gondolja, hogy nincsen kontrollja a saját világára, az a közösség motiválatlan marad, nem fogja képezni magát, nem fog előrébb jutni, hanem csak további tehetetlenségbe, rettegésbe vagy éppen agresszióba és vég nélküli konfliktusokba taszítja saját magát."

.

( Kővágó Pál ; link )

.

"Vannak emberek, akik bárhol otthon érzik magukat. Az egyik éppen a lábamon áll..." :)

.

( Huszár Dóra Alice )

.

"Csak akkor van szükséged hatalomra, amikor valami ártalmasat akarsz tenni - minden más esetben a szeretet elég, hogy elérd a céljaidat."

.

( Charlie Chaplin )

.

"Elengedni annyit jelent, hogy térdre borulunk, ujjainkat imára kulcsoljuk és feladjuk. Feladjuk oda, ahová tartozik, ahova való… Letérdelünk és ezzel belátjuk azt, hogy mi mindent megtettünk és a végére jutottunk…nincs több ötletünk, mindent megpróbáltunk.

Térdelünk és imádkozunk.

Egyszerre kifelé és befelé. Kifelé valami nagyobbnak, többnek, hogy segítsen meg és befelé önmagunknak, hogy engedjük a segítséget, hogy ne álljunk ellen. Önmaguknak azért, hogy valóban képesek legyünk elengedni mindazt ami menni szeretne, helyet adni ezzel mindannak ami megérkezni szeretne.

Elengedni annyit jelent, hogy térdelünk és egyenletesen lélegzünk. Figyelünk. Önmagunkra és mindarra ami körülvesz minket. Látjuk, halljuk, érezzük. Mindent az érzékszerveinkre bízunk."

.

( Váradi Andrea : Elengedés ; részlet ; link )

.

"A film egy lehetséges értelmezése szerint a csillámlás egy teszt: azok, akik magukat nem tudták a testüktől és testüket jellemző tulajdonságoktól függetlenül értelmezni, a folyamatos és egyre radikálisabb változások nyomán megszűntek önazonosak lenni, és beleolvadtak a csillámlásba – részeivé váltak az egyetemes, minden cél és szándék nélkül újabb formákat teremtő természetnek.

Lena és Kane azonban, mivel rendelkeztek egy ilyen, a fizikai viszonyoktól független kritériummal, vagy ha úgy tetszik, elkötelezték magukat egy ilyen kritérium mellett - például az egymáshoz fűződő viszonyuk kritériuma mellett -, valamilyen formában, valamilyen testtel kijöttek a csillámlásból.

Talán éppen ez alkotja az 'új' Lena és az 'új' Kane önazonosságát: kijöttek a csillámlásból, és tudják, hogy semmi sem szükségszerű – még a természettörvények sem –, csak az akarat által létrehozott viszonyok állandók. Lena DNS-e megváltozhat, létrejöhet belőle egy azonos másolat, bármi megeshet, de ő akkor is az marad, aki meg akarja menteni Kane-t. Ezen semmilyen csillámlás nem tud változtatni."

.

( Tóth Olivér István : Azonosság és megsemmisülés ; részlet ; link )

.

"Azzal, hogy itt vagytok, azt vállaltátok, hogy átszellemítitek az anyagot. A sorsot lehetőséggé, ... a fájdalmat a szívetekben pedig együttérzéssé és szeretetté váltjátok."

.

( Anamé )

.

.

(fénykép)

.

"Csak félig-meddig léptek át a fizikai valóságba és nem hajlandók vagy nem tudnak beletestesülni a létezés valóságába. Néhányan egyfajta lebegő állapotban stagnálnak ég és föld között. Leginkább mindenben a kettősség jellemzi őket. Kapcsolataikban a se vele, se nélküle, vagy a párhuzamos kapcsolódások, a szakmai életükben a visszafogott, mégis erős karriervágy, vonzalom a művészetekhez, az öntörvényűség fenntartása.

Döntési helyzetekben jelenik meg leginkább ég és föld között lebegő lelkük tehetetlensége. Nagyon nehezen vagy egyáltalán nem hoznak döntéseket. Nem annyira a sodródás, mint inkább a megkapaszkodás jellemző rájuk. Megragadnak minden lehetőséget, hogy horgonyt vessenek, elköteleződés nélkül.

Leginkább a szenvedély hiányzik belőlük, mert a halál utáni vágyódásuk felülírja a földhözragadt élvezetek iránti szomjúságukat. Fél lábbal az életben, fél lábbal az életen túl. Az angyalok és a kerubok nemtelen lények, így a lebegő létformák sem kötődnek a testiség valóságához, inkább kerülő utakon isszák ki az élet élvezeteinek a vizét.

Kik ők? Közöttünk élő lebegő lények, se férfiak, se nők, hanem valahol a kettő között megrekedt létformák. Képesek lennének beletestesülni egy testbe, egy szerepbe? Nem tudom, talán igen, talán nem. Mindenesetre a félig meddig benne lét nagyon sok szenvedést okoz mind nekik, mind a környezetüknek. Átjárja őket a halálvágy, bár nem lesznek öngyilkosok, de fenntartják maguknak a távolság szenvtelen magányát minden helyzetben.

Kik ők? Részei a földnek és az égnek. Közöttünk élő „angyalok”,egyszerre elszakadni és élni vágyó keresők. Én mégis azt hiszem valami hiányzik belőlük. A véglegesség bátorsága, a döntés súlyának teljes felvállalása, az aktív létezés megvalósítása, a nyílt kilépés az ütközőzónába."

( Sárvári György : Lebegő üzemmód ; link )

.

.

.

(forrás : Napirajz - Grafitember; link )

.

"Nagyon büszke vagyok, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehetek.  

Nem garantálhatom a sikereket, de a kemény munkát igen. 

Nehéz feladat áll előttem, de szeretem a kihívásokat. 

Fontos a múlt, de a jövőbe kell tekinteni, és keményen dolgozni.  

Szeretném, ha meg tudnánk valósítani azokat a dolgokat, amiket meg kell csinálnunk. 

A céljainkat csak közösen érhetjük el.  

Egy fecske nem csinál nyarat.  

A jövőre készülünk, de ehhez most kell dolgoznunk.   

Új év, egy új kezdet.  

A nulláról indulunk, innen kell közösen felépíteni magunkat.  

Szerénynek kell maradnunk, de ezzel együtt csak a fejlődés, az előre lépés lebeghet a szemünk előtt. 

Először célokat kell magunk elé tűzni, majd elkövetni mindent, hogy el is érjük azokat.  

Nem hiszek a csodákban, semmi sem pottyan az ölünkbe az égből. 

Nem hiszek a szerencsében, kizárólag a kemény munkában. 

Ha mindent megteszel, keményen dolgozol, és így a szerencse is melléd szegődik, akkor bármi lehet.  

Amikor az embernek rossz szerencséje van, az rossz szerencse.   

A futballcsapat olyan, mint egy zenekar.  

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy tehetséggel önmagában nem lehet meccset nyerni. 

Ahogy azt sokszor mondani is szokták, a futballisták a modern kor gladiátorai. 

A legjobbunkat kell nyújtanunk, ha versenyképesek akarunk lenni. 

Ha nincs hited, elbuksz.  

A hibákat mindig el tudom fogadni, de a küzdés hiányát nem.  

Nem lehet ilyen hibákat elkövetni.  

Nem szabad hibázni, az ellenfeleket kell hibára kényszeríteni. 

Nemzetközi szinten nem férnek bele azok a hibák, amiket elkövettünk. 

A válogatott meghívó nem ajándék, ki kell érdemelni.  

Mindenkinek meg kell feszülni a címeres mezért és egymásért. 

A lehetőség minden játékos számára adott.  

Akik itt voltak, azoknak kellett játszani. 

Minden apró részlet döntő lehet.  

Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket. 

Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk. 

Minden meccs olyan fontos, mint a Bajnokok Ligája döntője. 

Kétszáz százalékosan fel kell készülnünk.  

Ha kevesebb hibát követünk el védekezésben, sikeresebbek lehetünk.  

Ahhoz, hogy több meccset nyerjünk, jobbnak kell lennünk. 

Megvoltak a helyzeteink, csak azokat nem váltottuk sajnos gólra. 

Azt a tizenegyest majd visszanézzük, tényleg az volt-e, de talán ellenünk is volt egy meg nem adott tizenegyes, de ne hibáztassuk a játékvezetőt. 

Gyűlölök veszíteni. 

Gyűlölök veszíteni, de most el kell fogadnunk, hogy így alakult."

.

( Georges Leekens ; link )

.

.

(fénykép)

.

.

(fénykép)