Utak Elíziumba

.

.

( video : Mi lenne, ha atombombát dobnánk egy városra? )

.

... azért a "lent" csak töredezett formájában olyan, mint a "fent" :

.

(fénykép)

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

"Sietnél, de elér a gondolat:
Az öt kontinens csak egy mozdulat.
Végtelen csatornákon át
Féktelen erő repít tovább.

A biztos életjel
Néhány vibráló karakter.
Adathalmaz neonfénnyel,
Egy számsor összecseng a névvel.

Beszűkül az idő,
Úticél a jövő.

Mindegy, hogy ki vagy,
Mindegy, hogy merre jársz,
6 lépésből rám találsz.
A távolság egy gombnyomás,
Kifürkészhető találkozás.

Unottan egy karosszékből
Nézed, a világ hogy épül.
Hogyan lesz sivatag vagy jégmező,
Ha közrehat az emberi tényező.

A biztos életjel
Néhány vibráló karakter.
Szűkül az idő, szűkül a tér,
Kényelmed nem adnád semmiért."

( Salvus : 6 lépés )

.

.

.

Ha Szent Péter megkérdezi majd, hogy mi tetszett a legjobban, mi az, amiért visszajönnék, úgy érzem, megvan a válasz : a szépség.

.

.

"A neje már Őnála van!" - ez a film legszebb mondata szerintem.

.

( To Dust - Porrá; Fsz.: Röhrig Géza, Matthew Broderick; R.: Shawn Snyder )

.

.

.

.

.

( forrás : index.hu ; link )

"Van a tested, és van a lelked. A lelkeddel nem tudnak mit csinálni, az a tied. Béke van, rend van. Így van, így kell lenni. Mit tudok csinálni? A fő mondanivaló ebben az, hogy ne várd meg, amíg rákényszerítenek. Mert előbb-utóbb rákényszerülsz, de sokkal jobb úgy megcsinálni, mert boldogabb…"

( Burger Barna ; 1965 - 2017 ; link )

Aki érti az utolsó szót (22:38-nál a videóban), kérem, írja meg! Köszönöm!

.

.

( fénykép )

.

.

( fénykép )

.

"Ami a leginkább közös mindben, az a feszültség. Nem a színházi, drámai értelemben vett feszültség, hanem az a fajta, ami az öklöt szorítja össze, hogy üssünk vele, és ami a tüdőt tágítja, hogy ordítsunk, hátha akkor le lehet adni egy kicsit belőle. De nem lehet, mert folyamatosan újratermelődik, akár családon belül, ha a két szülőnek mások a gyereknevelési elvei, akár a virágárusnál, ha a boltos nem úgy válaszol, vagy a vevő nem úgy kérdez, ahogy szerintünk kéne, akárhol, akármikor, mert hiába van békeidő, béke, az nincs. És ez veszélyes.
...
Ha a gyűlöletet egyszer felszították, akkor olyan lesz, mint a tűz, és abba kap bele, amit elér a lángja, irányítani nem lehet.
...

Minden mondattól csak még rosszabb lesz minden: az ebédlőasztalnál a leves fölött kialakuló családi veszekedés, ahol a szülők nemcsak a szemtelen gyereket osztják ki, de egymást is; őrült ordibálásig és fenyegetőzésig fajuló szóváltás vevő és eladó között; a semmiből, pontosabban a sok ezredik egyformán szar nap után előbukó szembenézés az elmúlt húsz, közösen töltött évvel; vagy éppen előadás utáni kínos megbeszélés kínos érzéketlenségekkel és kínos sértődésekkel.

És mindig mindenki bocsánatot kér mindenkitől, mindig mindenki megpróbálja visszavonni, amit forró fejjel kimondott. Mert bocsánatot kérni mindig lehet, gesztusként biztos szép is, de az égési sérülés nem múlik el tőle. Ahogy kiút sincs: Hajdu csak egy-két abszurdba, groteszkbe vagy akár szürreálisba/mágikus realistába hajló jelenetben utal bármiféle kiútra ebből a háborús békeidőből – egyik se túl meggyőző."

.

( Kovács Bálint, link ; Hajdu Szabolcs : Békeidő )

.

"A kilencvenes években romantikusok voltunk. Úgy éreztük, szabadok vagyunk, és holnap már egy boldog világban fogunk élni. A kommunizmus halott. De hát az ember, aki ma jött ki a lágerból, nem tud rögtön szabad lenni. Mert elkezd… elkezdi építeni a lágert magának. Egyszerűen nincs másmilyen elképzelése a világról. Ahhoz, hogy szabad világot építsünk, szabad ember kell. De nincsen. Sehol. Se az elitben, se a demokraták között, se az ellenzékben, se a hatalomban. Ez azt jelenti, hogy a kommunizmus még nem halott. Igen, nagy ütést kapott. De próbál feltápászkodni, feléledni. Úgyhogy még kell néhány nemzedék…"

.

( Szvetlana Alekszijevics ; link )

.

.

"Lift this mortal veil of fear ... When the dark night seems endless, please remember me"

 VoiSingers : Dante's prayer )

.

"Többnyire mind úgy nőttünk fel, hogy a nem kívánt viselkedésünket valamilyen, a szüleink által kreált büntetés követett. Ha nem csináltunk házi feladatot, nem mehettünk focira. Ha nem mosogattunk el, nem jöhettek át a barátaink. Ha nem értünk haza időben vagy nem vettük fel a telefonunkat, akkor szobafogság. Ha szemtelenek voltunk, akkor nyakleves, vagy jobb esetben egyszerű kiabálás. Ha verekedtünk, akkor pedig sarokba állítás, hogy elgondolkodjunk. Elgondolkodtunk? Hát persze! Azon, hogy mennyire igazságtalanok a szüleink, hogy mennyire nem értenek semmit, és hogy legközelebb mennyivel ügyesebbnek kell majd lennünk a lebukás elkerülése végett. Az életre szóló lecke felett, ami eredetileg az üzenete lett volna a büntetésnek, valahogy elsiklottunk.
...

A gyereknevelés célja alapvetően az lenne, hogy utódaink elsajátítsák a társadalmunk által elfogadott értékeket, gondolkodásmódot és viselkedésmintázatokat. Azazhogy tanuljanak. A tanulásnak alapvető feltétele viszont, hogy annak pillanatában az egyén biztonságban és elfogadva érezze magát. Ha ez hiányzik, a szervezet túlélő mechanizmusba lép. Falat húz és védekezik. Nem kezd el gondolkodni mögöttes tartalmakon, csak az aktuális helyzeten, hogy abból megmeneküljön.

Amikor a gyerekünk kiveri nálunk a biztosítékot (akármivel), mi felhúzzuk magunkat, és ingerültté válunk. Azaz a gyerek számára legnagyobb biztonságot jelentő személy hirtelen a legfélelmetesebbé válik. Egy ilyen veszélyes helyzetben nem fog összefüggéseket keresni az előzmények és következmények között. Egyszerűen menekülni fog úgy, ahogy tud. Azt fogja megtanulni, milyen módszerrel tud a leggyorsabban biztonságba kerülni. Van, amelyik gyerek számára a szófogadás és a büntetés vállalása tűnik a legjobb megoldásnak, másnak a visszabeszélés, felülkerekedés, megint másnak pedig a kapcsolat minél széles körűbb bontása, az elszakadás.
...
ami nem működött a szüleinknél, az nem fog működni nálunk sem. Az állandó féltésünkből és kontrollunkból a gyerekek azt az üzenetet olvassák ki, hogy nem bízunk bennük. Hogy nem hiszünk abban, hogy képesek lennének önálló sikerre, hogy meg tudnák oldani a nehézségeiket nélkülünk. A folyamatos irányítási vágyunk arra tanítja őket, hogy hibázni nem szabad. Pedig botlás nélkül nincs valódi tanulás. Megtanulják, hogy csak mások elismerése által lehetnek elég jók. Pedig az igazán sikeres emberekben kezdetben csak saját maguk hittek. Megtanulják, hogy a szüleik előtt sohasem lehetnek önmaguk. Pedig egészséges emberi kapcsolatokat az tud a legkönnyebben építeni, aki otthon önmaga lehetett.
...
Akkor most hagyjak rá mindent? De hiszen az az életébe is kerülhet! A válaszom: Ne! Ne mindent, csak sok mindent. Vannak olyan helyzetek, amik valóban a gyerek életébe kerülhetnek. Ezekről viszont érdemes vele közösen tárgyalni, és olyan szabályt állítani, ami következetesen fenn is lesz tartva, ami érvényes mindenkire. Napjainkban azonban gyakoribb, hogy túlszabályozzuk a gyerekeink életét, kevéssé engedünk teret a saját tapasztalataiknak, a próbálkozásoknak és a hibáknak. Ez sem a gyereknek nem jó, se nekünk magunknak, a kettőnk kapcsolatának pedig végképp nem. Nem védhetjük meg mindentől a gyerekeinket, és talán nem is kell. Ez nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk őket, sőt. A felszabaduló energiánkat arra fordíthatjuk, hogy meghalljuk, elfogadjuk, megértsük őket, és kapcsolódjunk hozzájuk. Mert minden gyerek erre vágyik. Hogy higgyünk, bízzunk bennük, és hogy ott álljuk mögöttük (ne mellettük vagy előttük) lelki támasznak, amikor éppen megbillen az önbizalmuk."

Tarkovács Cecília ; link

.

"Az érzés, ami fojtogat bennünket, egyfajta gyerekes szűklátókörűség eredménye. Mert ami nem érint, vagy nem korlátoz minket a jelenben, itt és most, arról könnyebben megfeledkezünk. Ez a tagadás természetes működésünk része. Olyan, mintha közösségként is gyerekek módjára viselkednénk. A gyerekeket a jelentéktelen, önfeledt dolgok kötik le: játszanak; a fontos döntéseket pedig ráhagyják a szülőkre. Sokan ezt az állapotot megőrzik felnőtt korukra is. Majd a többiek megoldják. Majd a politikusok megoldják. Ez a típusú tagadás olyan, mint egy gyerekkori traumára adott reakció; ösztönből, eltagadva, megfeledkezve a korlátokról. Bizonyos tekintetben ez társadalmilag is igaz. A nagy problémákról kollektívan sem vagyunk hajlandók tudomást venni.

...

Egy ilyen csapás felszínre hozza azokat a félelmeket, azokat a kisgyerekkori traumák által előidézett érzelmeket, amik elől a mindennapokban, vagy a normális kerékvágásban el tudunk menekülni. A kocsmába, a munkába, a szeretőhöz, a sportba. Most nem tudunk szabadulni tőlük. Ez szorongáshoz, dühhöz, agresszióhoz vezet. Ha kellően tudatosak vagyunk, fel tudjuk fedezni magunkban ezeket az érzéseket, és megtanulhatjuk kezelni őket, de erre nem mindenki képes. 

...

- Nagyon sokféle bizonytalanságot kezelünk párhuzamosan: nem tudjuk mi változik meg majd a mindennapjainkban, lesz-e munkánk, mi lesz az idős szeretteinkkel, mennyire reccsen meg mindettől a gazdaság és a társadalom, és ki tudunk-e jönni belőle békével.

- A világ jelentős részén ez eddig is mindennapos élmény volt. Lesz-e étel az asztalon? Mikor lesz vége a háborúnak? Most azon aggódunk, hogy mi lesz júliusban. Mert eddig azt hittük, hogy tudjuk. Pedig eddig se tudtuk. Csak ezt a bizonytalanságot hajlamosak vagyunk eltagadni.  

...

- Miért tagadjuk el a bizonytalanságot? 

- Mert túl fájdalmas. Nietzsche mondta egyszer, hogy azok hazudják ki útjukat a valóságból, akiknek a valóság  legfájdalmasabb volt. Korábban a vallás volt a meghatározó, ma a tömegkultúrának van ebben a tagadásban nagyon sajátos társadalmi-kulturális funkciója. 

A globalizált nyilvánosságban az emberek főleg olyasmivel foglalkoznak, amik nem életbevágóan fontosak. Ezért számít annyira az embereknek, hogy mit játszanak a moziban, ki kit szeret, kit gyűlöl, melyik politikus melyik napon pontosan mit mondott, és ki nyeri a labdarúgó-bajnokságot. Ezek sose voltak fontosak. Most se azok. Nem is lesznek. Az igazi szerepe ennek az irdatlan mennyiségű információnak az, hogy ne törődjünk valóságunkkal. Olyan mint egy nyugtatótabletta.

Az igazság, a valóság, amikor gyerekek voltunk, túl fájdalmas volt számunkra. Azt tanultuk meg, hogy ne foglalkozzunk azzal, ami igazán számít, mert tehetetlenek vagyunk vele szemben. Ezért elfoglaltuk az elménket olyasmivel, ami megakadályozza a szorongást."

.

Dr. Máté Gábor ; link

... és akiket azóta megtaláltunk :)

.

.

( Maroon 5 : Memories )

.

"Az Isten saját magát képes korlátlan számban lemásolni, hogy az univerzum bármely pontján egy vagy több példányban megjelenhessen, figyelhessen, cselekedhessen. Ezen másolatokat, lokális helytartókat nevezzük isteneknek, az isten fiainak és lányainak, angyaloknak. Mindaddig, amíg a szülőjük akaratát hajtják végre. Viszont ezek a kiküldöttek is bűnbe eshetnek, azaz különböző okokból önállósíthatják magukat, ugyanúgy szabad akaratúvá válva, mint az emberi teremtmények. Ekkor nevezzük őket bukottaknak, sátánoknak, démonoknak, ördögöknek. Mivel a szabad akarat lényege az, hogy szabadon eltérhet az isten szabad akaratától és akár azzal szemben is cselekedhet.

A szabad akarat maga az Istentől eredendő bűn, ami minden konfliktus és szenvedés forrása. Ahhoz, hogy egy bűnös lélek bejuthasson az Istennek országába (örök mennyország), üdvözülnie kell. Üdvözülés az, amikor a bejáratnál üdvözölnek, jelezve, hogy szívesen látunk itt. A szíves látáshoz viszont az kell, hogy betartsd a nálunk érvényes szabályokat, törvényeket, azaz egyet érts ezekkel, egy legyél ezekkel, együtt működj velünk (az Istennel és minden példányával). Tehát a mennyekbe jutásnak előfeltétele a szabad akaratról és az önállóságról való teljes, önkéntes lemondás (szabad akaratból újra az Isten akarat nélküli bábja leszel). Csak ez válthat meg a bűnös élettől és a bűnöktől. Ezért várja el a vallás a gondolkodás és mérlegelés, folytonos döntés nélküli vakhitet és totális engedelmességet, hogy a mennyországra tréningezzék vele a pácienseket. A gyermekek azért jutnak könnyen a mennybe, mert még nem elég fejlett az intellektusuok, elméjük a szabad akarat folytonos gyakorlásához. Az önállósuláshoz, aminek fontos tünete a tinédzserlázadás.

A Sátánok száma ismeretlen az univerzumban, de nyilván rengetegen lehetnek. És mind önfejűek, saját döntéseket hoznak, fütyülve az Istenre és a többi sátánra. Különbözők a céljaik, a tudásszintjük: azaz lényegében olyanok, mint az emberek. Híresen megbízhatatlanok, mert folyton meggondolják magukat."

( steery ; link )

.

.

(Konyha - Földrevaló ; Julinak)

.

"Csengő szól: gingalló,
röppenj már, pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.

Züm-züm-züm, ez a szél;
táncol a falevél.
Züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél."

.

(Csukás István : Dalocska; zene_link)

.

"Mindenki tudatának tisztasága függvényében dönt. Ha tiszta tudattal döntesz, az egy helyes döntés lesz : akár a távozás, akár a maradás mellett szól az a döntés. Nagyon jól kell látni, hogy annak a lénynek, épp ott, épp akkor mi szolgálja az útját, a boldogságát, a felemelkedését, és e szerint kell dönteni. Nem szabad sem az élethez, sem a halálhoz ragaszkodni; és aki a haláltól fél, az az élettől is fél. Oda-vissza."

Ég Veled!

.

(Chong An Sunim, 2019.09.21.)

.

"Akkor, amikor már senki, amikor tényleg egyedül vagy, akkor titokban élvezed az életet? Akkor titokban tudsz örülni dolgoknak? Csak nyilvánosan nem szabad, mert akkor vége lenne ennek a sértődésnek. Szerintem ez egy rettenetes helyzet, és minél előbb megreszkírozod azt, hogy kinevetnek, kinevet a világ, hogy hülye voltál, hogy most már évekig csináltad ezt. De ha még egy évig csinálod ezt, akkor még hülyébb leszel. Úgyhogy minél előbb kijössz a sarokból, minél előbb abbahagyod a sértődést, annál jobb. Tehát szerintem neked nem kell megtanulnod, hogy hogy becsüld meg azt, ami van, hanem rá kell jönnöd, hogy mi bántott, mi tett téged olyan dühössé, hogy úgy akarod kínozni a világot, hogy akármit mutat neked, az szar. … Lehet, hogy valaki azt mondta neked, hogy nem szabad, valaki megtiltotta azt, hogy értékeld és élvezd a világot. Én inkább a sértődésről beszéltem, mert erről alig beszélnek az emberek, és nagyon gyorsan elmúlik az élet, és még mindig ott vagy és térdelsz a sarokban. Hát ne legyél olyan hülye."

.

( Feldmár András ; link ; 09:36-12:12)

.

.

.

"Minden elakadás és probléma mélyén egyedül annak a kérdésnek van relevanciája: miért vagyunk itt? Nehéz elfogadnunk, hogy a tudás, az értelem és a logika nem képes mindent feloldani és megvilágítani. A szándék és az akarat is csak egy bizonyos pontig visz el. Fontos a hétköznapi feladatvégzés, a munka, a gyerekek, a szerelem…, de mégis a legmélyebb miérttel való szembenézésből bontakozik csak ki a helyünkre kerülés érzése. Ehhez néha szükségünk van valakire, aki segít minket.
...
Hogy mi az Ő dolga itt, az csak akkor bontakozhat ki, ha lemond a szenvedés, az önbüntetés és a kivetített nagyság megszokott biztonságáról. ... Gyakran a munka a biztonság, a szenvedés a megszokott, az öröm csak néha megengedett, a szabadság pedig elérhetetlen és nem megérdemelt vágy. ... Csak én tudom feloldozni magam, de ezt sohasem engedhetem meg magamnak. Nem tudom, hogyan kell játékosan továbblépni, sohasem tanultam, sohasem láttam. Egy sötét veremben ülök, és arra várok, hogy valaki megmentsen. De már halványodik a remény… Lassan elfogy az életvonalam. Nem tudom, hogyan zárult be minden ajtó körülöttem, nem tudom miért estem bele ebbe az egyre szűkösebb verembe. Nem tudom, hogy ki vagyok és miért vagyok itt? Kevés a fény, az öröm, nincs meg a kulcs. Szabadulnék, de nem tudom, hogyan, nem tudom, merre.
...
A menekülési vágy néha erősebb, mint a kapcsolódás az élethez. Amikor mindent felülír a kitörési szándék, a sötét verem egyre mélyebbé válik és egyre jobban bezárul. Vannak időszakok, amikor nincs lehetőség a kitörésre, és minél jobban menekülsz, annál komolyabb csapdába kerülsz. A megoldás a menekülés teljes feladása, minden kitörési vágy és szándék elengedése, a szembenézés a tátongó ürességgel, a bennünk pusztító szörnnyel, aki egyre több elfoglaltságot, struktúrát és aktív időt követel tőlünk, mert kitöréssel és pusztítással fenyeget.
...
Minden krízis mélyén egy újabb esély rejlik a továbbfejlődésre. Amikor túl erősen koncentrálsz a menekülésre, a hiányra, akkor mélyebben bezárulsz, mint előtte. A megoldás mindig oldalirányból érkezik. A megérzések felől. Az elakadás megértése önmagunk megértéséből fakad. Nincs külső támpont, nincs tökéletes módszer, egyedül a megérzések bizonytalansága ... a kibontakozást megelőzi a csönd és a magány, a sötétség vállalása, az egyedüllét elfogadása, a lemondás a külső erőforrásokról. Régen ezt úgy hívták: lelkigyakorlat, kivonulás a pusztába, szembenézés az árnyainkkal. Nem intellektuális beszélgetés vagy bibliaelemezés, hanem böjt és egyedüllét. Utána pedig kőkemény változások bevitele a hétköznapi életünkbe. Mérgező kapcsolatok lezárása, túl-aktivitás elengedése, szereplési vágy és külső megerősítés csökkentése."

.

(Sárvári György a szörnnyel való szembenézésről ; link )

.

Elmúlik.

.

.

.

.

"A mindennapok ugyanazok maradtak, az emberek alapjában véve ugyanazt csinálják, ...  ugyanazoktól a dolgoktól félnek, ugyanazokat a dolgokat vásárolják és ugyanazokkal az emberekkel ismerkednek. Nagy változások nincsenek, csak a politika és a sajtó kelti ezt a látszatot.

...

A politikai-gazdasági-kulturális rendszer, amit építettünk, ugyanis annyira tökéletesre sikerült, hogy kivette a kezünkből a saját életünk fölötti irányítást. A rendszer lételeme a kiszámíthatóság, erre kondicionál mindannyiunkat, és egyszerűbb is mindig azt csinálni, amit tegnap, tegnapelőtt meg azelőtt csináltunk. 

...

A legrosszabb az egészben, hogy ez a rendszer már fel tudja kínálni a rendszeren kívüli választás illúzióját is, ez volt Trump, ez Orbán és ez volt a Brexit is. Úgy választhattuk ezeket az opciókat, hogy azt hihettük, ezek rendszerellenes opciók. De hogy ezek a választások is rendszeren belüli választások, jól mutatja, hogy nem hoztak lényegi változást, ezek az opciók is ugyanúgy a rendszeren belül tartanak bennünket, mert a társadalmi-gazdasági-politikai rend már a saját tagadását is képes termékként elénk tenni, kiterjeszti befolyását mindenre, amire egyáltalán gondolni tudunk.

...

A saját kényelmünk megtartása érdekében megkötött apró alkuk bezártak bennünket ugyanabba a pillanatba, és egyre kevesebb lehetőségünk marad kitörni ebből. Azzal ugyanis, hogy nem történik és nem is történhet semmi, nem jöhet semmi új, ami felforgatná a megszokott, de egyre fásultabban viselt fogyasztói kényelmet, tényleg megállt a történelem. A rendszer a kiszámíthatóság érdekében mindenkit igyekszik rávenni arra, hogy lényegében mindig ugyanazt csinálja, és egyre jobban is teljesít ebben, hiszen egyre többet tud rólunk, még nálunk is jobban tudja, hogy mit szeretünk.

...

A kockázattól való félelem teljesen átalakította a politikát is. ... A politikusok már nem azzal állnak az emberek elé, hogy felvázolják az általuk elgondolható legjobb világ képét, és elmondják, hogy szerintük hogyan juthatunk el oda (a világ jelenleg hatalomban lévő politikai vezetői közül ezt talán egyedül a semmilyen tényleges hatalommal nem rendelkező pápa csinálja, és ez sokat el is mond a jelenlegi állapotokról), hanem azzal, hogy felsorolják, mennyi veszély leselkedik a mostani életünkre, és elmondják, hogy minden oldalról támadott, folyamatos veszélyben lévő mindennapjaink rogyadozó rendszerét csak ők tudják egyben tartani.

...

Az a rendszer képtelen eredményesen fellépni a klímaváltozással szemben, ez bebizonyosodott minden esetben, amikor úgy tűnt, most aztán megpróbáljuk. Elvben mindenki egyetért azzal, hogy minél hamarabb el kellene érni a karbonsemlegességet, de nincs politikus, aki ezért veszélyeztetni merné a gazdasági növekedést, a legnagyobb cégek (és a legnagyobb szennyezők) érdekeit. A világ nagyobb része őrültnek tartaná a politikust, aki azzal kampányolna, hogy megadóztatná a kerozint és a légitársaságokat, hogy drágább legyen repülni, szennyezési adót vetne ki a nagy szállítócégekre, hogy ne lehessen többé olcsóbb az eszetlen károsanyag-kibocsátás árán idecipelt banán, mint a Kárpát-medencében termett gyümölcsök.

Igazából mi magunk vagyunk azok, akik túl gyengék vagyunk változtatni a világunkon, a rendszer csak egyre könnyebbé teszi nekünk a változás halogatását és elkerülését egészen addig, amíg szinte lehetetlenné válik az érdemi változást elgondolni is."

.

( Sarkadi Zsolt ; link )

.

"Nagyon nehéz időszakot élnek a bolygó politika rendszerei. Az emberek egy része úgy érzi, nem igazán vesz részt a politikában, az, hogy négyévente egyszer elmegy szavazni, édeskevés. Az intelligens emberek tudják, hogy nem lehet egybites válaszokat adni bonyolult problémákra, de frusztráltak attól, hogy a komplex gondolkodás nagyon sok esetben nem jelenik meg a politikában. Öngerjesztő folyamattá válik ez a fajta degradáció, leegyszerűsödés, és egyben erőszakossá válás.

...

Nagyon sokan mondják azt, és én is elég pesszimista vagyok: lehet, hogy néhány évtized múlva az általunk ismert technológiai civilizáció megszűnik létezni. Ez azt jelenti, hogy valahol a neolitikum és a középkor közötti állapotba süppednek vissza a megmaradt emberi populációk. A politikai instabilitás, a gazdasági instabilitás, és a klímaprobléma összeadódnak, és ha nagyon szerencsétlen kölcsönhatásokkal jönnek össze, akkor végünk van. Ami azért baj, mert a magas szintű technológia fenntartásához a magas szintű technológia kell. Ezt már elértük egyszer alulról felfelé, de az út el van vágva. Ha az aljára visszaesünk, már valószínűleg nem lehet még egyszer feljönni, mert a könnyen hozzáférhető források jórészt kimerültek."

.

( Dr. Szathmáry Eörs, evolúcióbiológus , link )

.

Tenyészet, enyészet.

.

.

Egy hosszú mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz :)

"Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik."

.