"Amikor a századik vonat is elment, lassan megszokod az állomást.
A szagát, a húgyszagot, a gépzsírszagot, a vasutas-egyenruhák szúrós emberszagát.
A látványt, a kincstári súrolópor beszélő barázdáit mindenen.
A sárga papírokat, a szürke ablakokat.
A recsegő hangszórót, a szörcsögő vízcsapot.
Azért jöttél hogy elmenj, nem jutsz tovább.
Azért jöttél, hogy hazamenj, de már itthon vagy.
A végén már csak egy zavar. A vonatok.
Ott ülhetnél valamelyiken. Jegyed van.
De csak nézed-nézed az ember-áradatot.
Félsz tőlük, ők nem látnak téged, pedig ott vagy.
Ugrálnál, kiabálnál, hahó segítség, valaki vigyen már magával
Én még nem ültem vonaton.
Aztán már csak te vagy és a falak, az ember-áradat már csak megy-megy
és te mindig maradsz.
Hazamennél, de oda nem visz vonat.
Haza mennél, de már otthon vagy.
Sóhaj vagy.
Elmehetett volna, de maradt.
Hiába ment száz vonat."
( Professzor Pizka, http://raerunk.blogrepublik.eu/2014/04/03/szaz-vonat/ )
