.
.
"Jenny ott ragadt abban a házban egy életre. Nem tehetett arról, ami történt Vele, nem védekezhetett, nem küzdhetett, esélyes sem volt. Az Ő lábán nem volt béklyó, mégsem tudott elmozdulni. Elmenekült, de valójában újra és újra visszatalált ugyanoda. Jenny egy életen át a múltba dobálta a köveket. És minden kővel egyre jobban predesztinálta saját tragédiáját. A hatáskörén kívül eső tényezőkkel való küzdelem a mindennapok elvesztegetésével járt, a továbblépés lehetőségének megfojtásával, ez pedig a kiútkeresés abszolút zsákutcája.
Jenny, annyiszor kiabáltad, hogy 'Fuss, Forrest!’, hogy közben észre sem vetted, Te ezalatt egyetlen lépést sem tettél. Te vagy az, akinek futnia kellett volna, és vissza sem nézni. Te vagy az, akit árnyak üldöztek egy életen át, aki több ezer ember között is egyedül maradt. Te vagy az, aki annyira küzdött, hogy változtasson valamin, hogy közben a teljes létezése észrevétlenül hamvadt el. Míg az ember, aki csak belépett az ajtókon, most Ő az, aki mesél. Mindannyian lesajnáltuk a béna és együgyű Forrestet, pontosan azért, mert a legtöbben Jenny-k vagyunk.
Dühöngve, lázadozva és elégedetlenkedve akarunk boldogságra találni, de közben csak köveket hajigálunk. Köveket hajigálunk az apánkra, aki ivott, az anyánkra, aki hallgatott, a rendszerre, ami kizsákmányolt, a nőre, aki dobott, a férfire, aki megütött, a srácra, aki először drogot adott; a barátra, aki hátat fordított, a tanárra, aki nem tanított, a főnökre aki egy semmirekellő, és mégis többje volt, a kölyökre, aki azt hitte, ő a világ közepe, a példaképre, akiről kiderült, hogy sosem volt szent. A politikusra, mert nem ezt ígérte. Követ a tudósra, amiért elhitette, a vírusra, mert senki nem kérte, az évre, hogy legyen már vége és a múlt minden sérelmére.
Követ a halottra és a halottnak jelöltre, a fegyverre és a fegyverkezőre, az álnokra és a képmutatóra, a túl elfogadóra és a megalkuvóra. Követ rád, mert nem úgy neveltél és követ rád is, mert jól elfeledtél; követ arra aki csak a markát tartja míg a más munkáját aratja. Követ arra, aki máshogy látja, máshogy hiszi, máshogy várja; aki beszél, de nem mond újat, s aki újat mond, de közben fújtat. Követ a múltra, követ a mára, kősziklát az egész világra. De vajon jut-e minden ember minden bajára?
’Nem is tudok többet mondani erről.’ Jenny szerint van az úgy, hogy az embernek nincs elég köve. De az igazság az, hogy kövekkel a hátunkon nem jutunk túl messzire. Ha ezzel nem mondtam újat, akkor miért cipeljük még mindig?"
(Retroshock – Mit üzen Forrest Gump? ; 6:46-9:16)
