.
"Érezhetjük úgy, hogy nem kaptuk meg szüleinktől az elismerést, ami meghatározhatja életünket, mindennapjainkat. Fölismerhetjük, hogy testvérünket jobban szerették. Azzal a tudattal alakul ki a személyiségünk, hogy a szüleinknek sosem fogunk tudni megfelelni. Ezt hogyan lehet mégis pozitívan fölfogni?
Akármit is kaptunk vagy nem kaptunk a szüleinktől, kimondhatjuk, hogy a szüleink úgy szerettek minket, ahogy tudtak. Ezt sokszor, például egy tíz éves gyermek nem értheti. Nem mondom, hogy ezt bárkinek is kötelező így gondolni, csak egyszerűen el lehet ide jutni. Aztán itt a spirituális szálnak lehet nagy jelentősége. Isten előbb volt, mint a szüleim. Az életet nem a szüleimtől kaptam, hanem Istentől, a szüleimen keresztül.
Egyetlen ember sem tud életet adni, legföljebb továbbadni. Ezért az életünket nem a szüleinktől kaptuk, hanem továbbadták azt az életet, amit ők is kaptak. Az élet forrása Isten. Ha Isten azt akarta és akarja, hogy legyek, hogy fontos vagyok neki, azzal fölülírható az az élményem, hogy az anyám és az apám mit tett vagy nem tett velem.
...
Ehhez hadd tegyem hozzá egy másik élményemet. Jött hozzám valaki, és olyan egyértelműen láttam az önsajnálatnak az önsorsrontó életmódját. Sokáig volt nehéz élethelyzetben. Majd azt mondta: 'Tudod Feri, most kezdek jól lenni. Egyre jobban vagyok. Néha azért visszamegyek az önsajnálatba, és ott megpihenek.'
Micsoda zseniális önismeret. Már tudom, hogy az önsajnálatnak mi az igazi értelme. Hogy meg lehet benne pihenni. De ha valaki ezt ipari módon űzi, folyamatosan, érdemes megkérdezni, számára ennek mi értelme.
Arra jó, hogy egy kicsit megpihenjünk, nem arra, hogy ott éljünk. Látjátok, a legtöbbet azoktól tanulom, akik segítségért jönnek hozzám."
.
( Pál Feri atya; palferi.hu )
