.
"Az elengedés az elfogadással kezdődik, végződik, nem olyan egyszerű különbséget tenni köztük. Nem a tényeket engedem el, hanem a görcsös akarást a meg nem történtté-tevésre. Ha egy fájó eseménnyel kapcsolatban meg tudunk nyugodni kicsit, máris nyert ügyünk van. Ha nem egész nap monologizálunk fejünkben haragosunkkal; képzeljük el újra és újra a vitát; gyártjuk, a mit mondanék neki képeket, némi energia felszabadul, és nekiállhatunk élni is az életünket. „Igen szörnyű dolog történt velem, de ettől még szerda délután háromtól hatig érezhetem magam jól a barátaimmal.” Ha már mást is tudok csinálni, mint fájdalmamat dédelgetni, új dolgok is be tudnak lépni az életemben, én magam is talán már tudok magamért tenni dolgokat, így szépen lassan önbizalmam is megerősödhet, esetleg azt is megláthatom, hogy az élet ilyen is olyan is. Hosszútávon így még akár meg is szerethetem magamat, az életemet, és sikerülhet múltam fájó pontjait más szemüvegen keresztül megnézni. Ki tudja még a végén hálás is lehetek bizonyos helyzeteknek. Ez azonban nem egy verseny.
Miért nehéz elengedni? Egyrészt a már leírt önhazugságok, elfojtások miatt, másrészt azért mert gyakran viselkedésmódunkká, automatikus programunkká válhat egy-egy esemény feletti kontrollálhatatlan agyalásunk. Ha sokáig az teszi ki mindennapjainkat, hogy egy fájó dolgon töprengünk, kiveszhetnek az élet egyéb kérdései. Érdemes ilyenkor megkérdezni magunktól: Min gondolkoznék, ha nem ezen gondolkoznék? Mi érdekel engem az életben? Hogy szeretnék élni öt év múlva? Mit gondolok az életről?"
.
( Sebők Franciska ; link )
