"Nekem talán már holnap indulnom kell, neked lehet, hogy
harminc-negyven évet is várnod kell még. És ha egyetlen
másodperc alatt egyszerre egy egész kontinens pusztulna is el,
a határátlépésben akkor is egyedül maradnánk, mert ebben
nem lehetünk sorsközösségben.
Csak irgalmas megfigyelője lehetek a te agóniádnak,
tudomásul vehetem, hogy már alig langyos a homlokod és
sárgásra színeződött rajtad a bőr, de e pillanattól nem kísérhetlek
tovább, és lehetetlen más közösséget vállalnom veled a te halálodban,
minthogy fohászkodom érted és magamért, hogy mindketten hazataláljunk.
Utoljára az egyiptomi és tibeti halottas könyvek tettek kísérletet rá,
hogy a távozót étertestében is kövessék."

(Dúl Antal: 2012 - A hatodik nap órája)