Nyári délután, egy órája dörög, az ég nagy részén sötét zivatarfelhők. Biciklizni indulnék. Délelőtt mentem volna, de akkor más családi feladat jött közbe. Foglyul ejtett a készülődő zápor - így jár aki nem cselekszik, amikor lehetősége van.
Döntöttem : elindulok. Annyira tudtam, hogy elázás lesz a vége, hogy a telefonomat egy nylon tasakba csomagolva tettem el :-) Azt a stratégiát választottam, hogy arra megyek, amerre a legtisztább az ég. Így értem fel a hegygerinc közepére, ahol megérkezett az első két csepp eső és az első villámok.
Mivel nemrég haladtam el egy fedett buszmegálló mellett, visszagurultam oda. Utána olyan felhőszakadás kerekedett, ami méltó volt a megelőző egy órás dörgés előkészülethez. Döbbenetes intenzitással ömlött a víz, pattogott az aszfalton, az egymáshoz verődő cseppek vízpermettel dúsították a levegőt. A háztetőkön a hullámos cserepek között megannyi patakmeder éledt, az ereszcsatornáknak esélyük sem volt tervezetten elvezetni az áradatot, folyt az mindenhol, lefelé.
Ha már odaszegezett az égi özönvíz, körülnéztem. Hirdetések, kiragasztott papírok a megállóban. Szemmagasságban épp jógatábort reklámoztak, helyszín az Adria.
Fél óra telt el így. Az aszfalton hömpölygött a víz, de a madarak már énekelni kezdtek. Lassú menetben legurultam, magamban a jógatábor emlékeivel.
