.
"Az egyre mélyülő morális válság, az elképesztő méreteket öltő korrupció, a hatalom a rendszerváltozás óta eddig soha nem látott centralizációja, a szakemberek politikai pártkatonákra való lecserélése, a politika létráján a hatalom és a vagyon köré sereglett bűnözők megjelenése, a brókerbotrány során eltűnt száz milliárdok, a valódi felelősök megnevezése nélkül csak egy része ezeknek a történéseknek. Mindemellett lassan működésképtelen az egészségügy, a közoktatás az államosítás után többe kerül és lassan, de biztosan csúszik lefele, az egyre nagyobb szociális feszültségeknek már a közbiztonságot veszélyeztető következményei vannak, az önkormányzatok pedig lassan a tanácsrendszerhez hasonló helyzetbe kerülnek és külpolitikánk pedig soha nem látott mélyrepülésben van.
Lassan nincs olyan európai ország, amely komolyan szóba állna velünk, miközben olyan szövetségest is elvesztettünk, mint a lengyelek, akikkel tradicionálisan jó kapcsolatot ápoltunk.
A közmédiumok teljes politikai felügyelete pedig a 48-as 12 pontban megfogalmazott sajtószabadságot tiporja sárba. És ne csodálkozzon senki, ha a gyermekeink nem Magyarországon képzelik, tervezik a jövőjüket, hiszen itthon nincs jövőképük.”
"Tudom, sokan nem tehetik, hogy megszólalnak, mert van mit veszíteniük vagy egyszerűen félnek. Félnek, a retorziótól, féltik az állásukat, a családtagjaik állásást, a vállalkozásukat, megrendeléseiket, egzisztenciájukat. Ez az érzés, ami sokszor kettős beszédet is eredményezett ebben az országban, nem is olyan régen ismerős volt sokunknak. Ettől szabadultunk meg, illetve akartunk megszabadulni 25 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, ez a megszabadulás átmeneti volt.”
„A folyamatos háborúzás valós és vélt ellenfelekkel nem segíti ezt az építkezést. Szabadságharc egy virtuális szabadságért eltereli a figyelmet a valós problémákról. A hatalmon lévők berkein belüli, egymás ellen folytatott heroikus küzdelem pedig legyengít mindenkit, elveszi az erőt és az energiát a tornyosuló nehézségek megoldása elől. Az ellenzék szánalmasan gyenge és sok esetben hiteltelen próbálkozásai pedig nem késztetik a hatalmon lévőket valós versenyre.”
( Gémesi György polgármester; Gödöllő; 2015. március 15.; link )