.
"1818. július 1-jén a tabáni Meindl-házban látta meg a napvilágot, ahol édesapjának – a hintz-(szász) ősökkel rendelkező Semmelweis Józsefnek (1778–1846) – jól menő fűszerüzlete is volt. Édesanyja Müller Teréz, Müller Fülöp módos krisztinavárosi sváb kocsigyártó és Anderl Teréz leánya. A szülők 1810. január 14-én kötöttek házasságot a Krisztinavárosban. Ignác ötödik gyerekként született, két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly öccse pedig a Belvárosi római katolikus plébánia lelkésze volt.
A középiskolát a Várban működött Budai Egyetemi kir. kat. Gimnáziumban járta ki. Egyetemi tanulmányait 1837 őszén a bécsi jogi fakultáson kezdte, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. Már korán magára vonta tanárainak - különösen Karl von Rokitanskynak és Josef Škodának - figyelmét. Az előbbi engedélyével éveken át, szinte naponta látogatta az anatómia-részleget és végzett számtalan boncolást.
1844. május 21-én Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum. Majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett, 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban, az Allgemeines Krankenhausban.
Néhány hónappal később Breit orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, így Semmelweis elveszítette állását. Angol nyelvórákat vett, és a Dublinba való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére került. 1847-es itáliai (velencei) szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még az év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonosak.
Már Bécsben, majd 1851-től a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának (nem tiszteletdíjas) főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben. Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást. Az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését is csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája (1877) nyomán, lassanként fogadta el az orvosszakma.
Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is. Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.
1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhoffer Máriával. Öt gyermekük született, akik közül hárman megérték a felnőttkort, de csak egyiküknek születtek utódai. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.
1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Balassa doktor beutalta a döblingeni elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.
A hivatalos verzió szerint (gennyvérűség) szepszis végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a dementia luetica (lueszes elbutulás)[8] jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben - az akkor rendelkezésre álló eszközökkel - egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait, pedig aki akkoriban rendszeresen boncolt, a fertőzést aligha kerülhette el. Ugyancsak gyakori volt a fertőzés a fogorvosok körében, amíg a kórokozó természetére fény nem derült, és a kórkép gyógyítása meg nem oldódott.
A 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a hűdéses elmezavart (a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise), amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése révén kapott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála előtt 3-4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani őt betegeitől.
A ma elfogadott diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről szóló jól ismert, s a Paralysis progressiva kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások is az ő megállapításának helyességét igazolták. A vérmérgezéses teóriát, vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szembeni összeesküvés okozta volna, messzemenően cáfolják az új, alapos, levéltári kutatásra, a korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok is.
Érdekes következtetésre jutott viszont Garamvölgyi László ismert bűnügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megmentőjét tényleg brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézet pincéjében. A 'cui prodest?' kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége bőven lehetett és kapóra jött a betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése is.
Dr. Czeizel Endre leírása szerint Semmelweis enyhén szólva 'nehéz' ember volt, de nem volt elmebeteg. Elmegyógyintézetbe utalásáról feleségének panaszait követően háromtagú konzílium döntött, akik 'lehetőséget láttak orvosi indokkal történő eltávolítására'. A tragikus véget azonban bizonyosan nem akarták, 'nem számítottak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak brutális magatartására, sőt gyilkos tettére'. Az ápolók két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták (a boncolási lelet többszörös végtagtörésről is szól), majd 'megkötözve orvosi ellátás nélkül a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni'.
Előbb a schmelzi temetőben temették el, majd annak felszámolása után, 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta kerepesi temetőbeli sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott. Semmelweis felesége később megváltoztatta nevét és morfinista lett; fia, Béla öngyilkosságot követett el."
( Wikipedia; link )
