.
"A kapitalista szabad verseny jellemzője, hogy mint minden versenynek, nyertesei vannak. Egyesek szerint ez a nyertes a fogyasztó, mert az ő kegyeit keresik a „versenyzők". A verseny kezdeti szakaszában ez talán igaz is volt. Erre hivatkoznak azok, akik az állam szerepét a verseny szabályainak betartatására kívánják korlátozni. (De persze úgy, hogy a szabályokat a legerősebb versenyzők hozzák.)
Az elmúlt jó néhány évtizedben azonban alapvető változások mentek végbe. Egyes versenyzők rájöttek, hogy nem annyira fontos, hogy a fogyasztó valóban nyerjen, elég, ha azt hiszi, hogy nyer. A valódi nyertesnek minden körülmények között és bármi áron a cégek tulajdonosainak kell lenniük. Az egyszerű, de nagyszerű gondolatot tettek követték, egy rétegnek olyan előnyt sikerült szereznie, amely mára szó szerint nyomasztóvá vált. Sok, látszólag vérre menő küzdelmet folytató versenyző valójában ugyanazzal a tulajdonosi háttérrel rendelkezik, azaz a küzdelem csupán egy színjáték, amelyet a fogyasztó megkopasztására rendeznek. Aki ebből semmit sem vesz észre: igaz ugyan, hogy egyre drágább minden, de legalább van választék.
A felhalmozódó, egyre koncentráltabbá váló tőkével egyre tökéletesebb és hatásosabb módszereket fejlesztenek ki annak érdekében, hogy a fogyasztó – miközben egyre többet veszít – még inkább nyertesnek érezze magát, a tulajdonos pedig még többet nyerjen. Egy ponton túl pedig már teljesen mindegy, hogy mit érez a fogyasztó, mert nincs semmilyen alternatívája.
Ebben a jól kialakított rendszerben aztán senki nem kíván állami tulajdonú céget látni, amely csak korrupciós pénzekkel befolyásolható. Az ilyen állami céggel szemben ráadásul nem csak a vezetőket korrumpáló „versenyzőknek" vannak elvárásaik, hanem az őket oda delegáló politikai erőknek is „szolgáltatásokat" kell nyújtania. Tovább ront a helyzeten, hogy már a vezetői kinevezés sem tudás vagy képesség, hanem sógor, koma, jó barát, politikai harcostárs alapon történik. Nyilvánvaló, hogy az ilyen állami tulajdonú cég mennyit ér.
Ha a rendszer így működik, akkor helyes a következtetés: az állam rossz gazda. De ha ezt elfogadjuk, akkor ezzel azt is elismerjük, hogy rossz az állam, és azt is, hogy birkák vagyunk.
Az állami tulajdonú cégek szerepe egy normális államban az, hogy valódi versenyhelyzetet teremtsenek a piacon. Azaz valódi értéket, reális áron juttassanak el a fogyasztóhoz, felállítva egy etalont, amelyhez képest a magántulajdonban lévő szereplők megítélhetők. Másrészt, mivel ezek hangsúlyozottan nem nonprofit cégek – hiszen máskülönben megszűnne az egészséges versenyhelyzet – tisztes hasznot termelnek, amivel az állam bevételeit növelik. A címben feltett kérdésre tehát a pontos válasz az, hogy a rossz állam rossz gazda, a jó állam jó gazda."
( Zavagyil Zoltán : Miért rossz gazda az állam?; részlet )
http://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/miert-rossz-gazda-az-allam-419086