.
"Ez a rész ugyanis nem a lázadásról szól, hanem a megöregedésről. Még abban sem vagyok biztos, hogy aki először ezt az új részt látja, azt nagyon le tudná kötni. Ugyanis attól érdekes a film, hogy a benne lévő figurák azok, akik 1996-ban annyira izgalmasak voltak, és pont annyit kellett változniuk, mint nekünk. És ezt a hasonlóságot érezni lehet a nézőtéren, és elsősorban ettől működik a film.
Minden szempontból tiszta nosztalgia az egész. Tele van tartalmi és formai utalással az első részre, a legelső és a legutolsó jelenet például a felét sem éri, ha nincs a fejünkben az első rész. És ez így megy szinte végig.
Tiszta nosztalgia ez a film azért is, mert kifejezetten a nosztalgiázásról, annyira, hogy ezt lényegében ki is mondják benne.
Arról az érzésről szól, hogy az ember már attól jelentősnek, szinte hősiesnek érez valamit, hogy régen történt meg vele. Az eltelt évtizedek önmagukban igazolják azt, hogy fontosak voltunk, az idő felfelé értékel mindent, mert ami történt, az maga lesz az életmű, legyen az bármilyen kevéssé nemes vagy értékes a saját idejében. Másba ugyanis nem lehet kapaszkodni, mint a régi kapcsolatokba és az emlékekbe, és erre a kapaszkodásra majdnem akkora az igény, mint annak idején a heroinra volt.
A 40-es éveik végén járó szereplők most sincsenek jól, és most is lecsúszottak és piti bűnözők. De teljesen más hangulata van a baromságaiknak attól, hogy nem az van, hogy ezekből még bármi lehet, hanem az van, hogy ez már az élet második része, és így szinte biztos, hogy ebből már semmi sem lesz. Így válnak a komikus hősök tragikussá, és lesz a botladozásaikból hülyéskedés helyett dráma."
.
( Magyari Péter ; link )
