.
"Egy napon apám motor nélkül utazott el, meg sem állt a pesti klinikáig, ahol kiderítették, hogy rákja van, harmincévesen. Attól kezdve már csak akkor láttam, ha nagy ritkán hazaengedték pár hétre. Anyám szinte minden vasárnap elvonatozott hozzá, műbőr táskájában befőttesüvegbe töltött levesekkel, disznótoros finomságokkal, rántott csirkecombbal. Amikor apám utoljára otthon volt, éjjelente lázrohamok gyötörték, nappal sokat aludt és olvasgatott, alig kelt ki az ágyból. A maradék erejével fabrikált nekem építési hulladékfából egy nagy teherautót, aztán eltűnt, örökre.
Levelek jöttek a kórházból, egyre reszketegebb betűkkel írva, szemérmes és gyönyörű szerelmi vallomások anyámnak, gyengéd mondtatok nekem, és minden levél végén rajzok: személykocsik, teherautók, repülők. A motor először a fészerbe került, aztán a pincében kötött ki, hogy legalább ne lepje a por. Ott maradt a temetés után is – amire lezárt fémkoporsóban hozták haza az apámat, a rokonok szerint azért, mert annyi sugarat kapott a klinikán, hogy ha nem szigetelik le, kipusztította volna a fél falut. Csak egy kis üvegezett nyíláson lehetett megnézni, ami az arcából maradt. A temetőben utána akartam mászni a sírba. Hatéves se voltam, annyi dolgunk lett volna még együtt, nem akartam hagyni, hogy csak így elmenjen.
...
Aztán egyszer, sok-sok év múlva, nagy bajomban, a válásom után találkoztam egy rendkívüli nővel, aki, ma, ha jól tudom, Somogyvámoson, a krisnások farmján él. Ő segített szembenézni a feldolgozatlan, nagy traumáimmal, egyszerűen úgy, hogy apró részletességgel át kellett élnem újra mindazt, amiről úgy gondoltam, már réges-rég elfeledtem.
Ott volt előttem apám arca a fémkoporsóban, láttam a verendán tanácstalanul tébláboló virrasztókat, átéltem anyám elmondhatatlan fájdalmát, ahogy a koporsóra borulva ordít, ott baktattam a fekete halottaskocsi mögött a falun át a temetőig, láttam, ahogy földhalom emelkedik a sírgödör fölött, és megtelik koszorúkkal. Két, talán három órán keresztül tartott ez, végig folyt a könny a szemeimből, de a zokogás csak akkor kapott el, amikor az én lelki vezetőm azt kérte, hogy gondoljak valami szépre, amit apámmal éltem át. És akkor jöttek a képek, ahogy pöfögünk a faterral a motoron, el a kisbolt és a kultúrház előtt az iskoláig és vissza, és annyi év után, felnőtt fejjel végre visszakaptam őt."
.
( Koncz János; link )
