.
A tó nyugati feléről érkeztem meg a gáthoz, az ősz vége kezdődött.
Az amúgy is alacsonyan járó Nap eltűnőben volt; a párás, hűvös levegőben alig jutott néhány sugara a gáton túli réthez.
Többször visszanéztem, lelassítottam, próbáltam magamban rögzíteni a látványt.
Fényképező nem volt nálam, de ha lett volna sem tudott volna sokat segíteni a megörökítésben.
Színek éppen csak kivehetők voltak, viszont színesnek lehetett érezni - talán a látható tartományom túl.
A kevés napfény a domb gerincét súrolva, a párás levegőn át lekerekített, mégis határozott körvonalú formákat mutatott meg.
A tiszta, tüdő mélyére lejutó hideg levegőben, a zajok nélküli csendben, a színek nélküli színes tájban pár másodpercre megállt bennem az Idő.
Ha kétségeim lennének, hogy létezik túlvilág - úgy értem, ezen kívül egy másik -, akkor majd elég erre a képre gondolnom.
.
