.
"Oslótól 74 kilométerre van egy kis sziget. Az emberek kis faházakban laknak. Ökoközösségben élnek, majdnem mindent maguk termelnek, állatokat nevelnek, mindenkinek megvan a saját feladata a rendszerben. Amikor nem a földeken dolgoznak, nyáron úsznak és teniszeznek, télen síelnek és szaunáznak. Százötvenen élnek itt, köztük egy magyar is. A sziget lakói gyilkosok, rablók, drogcsempészek és hétköznapi bűnözők. Az egész sziget egy börtön, de nem akármilyen.
Bastøy az egyik legeredményesebb börtön a világon. Míg az innen kikerülőknek csak 18 százaléka lesz visszaeső, addig ez a szám máshol 70 százalék fölött van.
...
Tom a hajón elmesélte, hogy az összes ember, aki a fedélzeten dolgozik, rab. Mivel a sziget maximális önellátásra törekszik, ezért mindenkit kiképeznek különböző munkákra, hogy ne kelljen civileket alkalmazniuk, és a bent élők változatos munkakörökben dolgozhassanak.
...
A biztonság kedvéért vittünk magunkkal útlevelet, hisz egy magyar börtönben igazolnod kell magad, átvizsgálják a cuccaidat és telefont sem vihetsz be. Végül kiderült, hogy teljesen feleslegesen vittük el az iratainkat, mert anélkül is nyugodtan bemehettünk, senki sem kérte, hogy igazoljuk magunkat.
Bíztak bennünk. A bizalom kulcsfogalom ebben a társadalomban. Az emberek megbíznak egymásban, a pártokban, a kormányzásban és nem utolsó sorban a jogállamukban, ami biztosítja számukra a demokráciát. És erre a bizalomra épül a tolerancia, a kölcsönösség és egymás megsegítése, amik alapvető értékek a norvégok számára. Ha ezek nem lennének lefektetve, egy ilyen börtön valószínűleg nem tudna működni.
...
Mindez persze csak félszabadság valahol a teljes élet és a börtönlét között. Nincsenek látható kerítések, rácsok, így a bennlakóknak azon kell dolgozniuk, hogy mire kikerülnek, a lelkükben keletkezett rácsokat is lebontsák, hogy teljes értékű tagjai legyenek a társadalomnak. A börtönnek a szabadságon és az egymás, illetve a természet tiszteletén alapuló filozófiája nagyban segíti a reintegrációt.
Nem csak a különféle tanfolyamokkal, és azzal, hogy szakmát ad a rabok kezébe, amit majd ha szabadlábra kerülnek kamatoztatni tudnak, hanem hitet is ad nekik, hogy meg tudják csinálni, amit akarnak, semmi sem elérhetetlen. Itt azonban sokakban felmerül a kérdés: Vajon ezek az emberek tényleg megérdemlik a második esélyt? Könnyebben tudnak majd reintegrálódni a társadalomba? És a társadalom hogyan fogadja őket?
Tom szerint mindenki megérdemli a második esélyt, aki változni képes. Nekünk meg az a dolgunk, hogy segítsünk ebben, és toleránsak legyünk. Tom azt a példát hozta fel többször is a beszélgetéseink alatt, hogy ha kiadó lakás van melletted, és egy volt rab szeretné kivenni, minek örülnél jobban? Ha egy olyan ember veszi ki, aki évekig volt büntetve, megalázva, bezárva, vagy egy olyan, akivel jól bántak, tanult valamit, kapott az élettől és változott a személyisége? Nyilván a második opciót szeretné mindenki.
A sziget ugyan teljesen nyitott, nincs kerítés, maximum négy fegyvertelen őr marad estére is, mégsem próbál megszökni senki. Nincs értelme. Az emberek jól érzik itt magukat, értékelik azt, amit kapnak. Reggelit és ebédet maguk készítenek, vacsorával pedig ellátják őket. Napi hatvan koronát (2400 Ft) kapnak a munkájukért, ebből be tudnak vásárolni és kényelmes életet élni."
( link )
