.
"A komótos, minden apró részleten gondosan elidőző felvezetésben Sumner esetlenségét szánni valónak és zavarba ejtően dühítőnek ábrázolja, szinte várjuk, mikor szakad el nála a cérna, mikor vág végre vissza kínzóinak úgy, ahogy illik, miközben naivan reménykedünk, hogy sikerül megőriznie erkölcsi fölényét, gerincességét.
Látni akarjuk, ahogy vért ont, ki akarunk elégülni bosszújától, elégedetten konstatálhatnánk, hogy minden helyrezökkent a világban, a rendező azonban nem engedélyezi a megnyugvást: ez a világ soha nem zökken már helyre, a káosz a természetes állapota, az egyetlen, amit remélhetsz, hogy ilyen-olyan módon életben hagy egy darabig. A megváltás felé vezető út mocskos és vériszamos, csak a maga barbár módján lehet tragikusan felemelő.
A férfi kezdeti, impotens tehetetlensége több, tökéletesen átgondolt szimbólumban is megjelenik: a volánnál ülő felesége elől menekül egy pajkos(nak látszó) játék közben, képtelen beverni egy szöget, nem tud elejteni egy vadat, szex helyett inkább sakkleckét tart, az agresszió nyilvánvaló jeleit esetlen barátkozással igyekszik csillapítani. Habitusa és kialakult értékrendje szerint cselekszik, intelligens, kulturált ember módjára próbál viselkedni – ez az, ami semmire nem való ebben a közegben. Mikor felesége megemlíti, hogy a falubeliek szégyentelenül bámulják, csak annyit mond: 'Miért nem viselsz melltartót?'. Nem tud, nem akar dominanciát gyakorolni, a nő az övé, nem is érti, hogy merülhet fel valakiben az elcsábításának az ötlete, eszébe sem jut, hogy meg kellene védenie azt a személyt, aki minden éjjel örömmel átöleli. Szeretik egymást. Boldogok. Hogy lehet az, hogy ennyi nem elég?
A hagyományos rape&revenge motívumok itt súlyos kérdésfelvetésekhez vezetnek: hibáztatható-e a kielégítetlen asszony, amikor megadja magát a domináns félnek? Őszinte tud lenni az ellenállása? Peckinpah-t kritikusai gyakran nevezték nőgyülölőnek, a Szalmakutyáknak AZ a jelenete pedig látszólag alátámasztja a vádakat, holott a rendező nem tesz mást, csak az asszony karakterét is kíméletlen őszinteséggel kezeli: a mindenkori (és mindenkinek) tetszeni akarás vágya, a felfokozott szexualitás, a szerető általi elhanyagoltság érzete óhatatlan konfliktusforrás, ami bizony kőkemény atrocitásokhoz vezethet.
A nő akaratlanul szolgáltatja ki magát a legalantasabb ösztönöknek, nem méri fel, milyen helyzetet generál, szenzitív személyisége a vadak elé veti úgy is, hogy józan énje tiltakozik a felkínálkozás gondolata ellen. Ösztönei szerint cselekszik, felelőtlenül és meggondolatlanul, de pusztán azért, mert úgy érzi, nincs senki, aki mellé állna, életéből kiveszett a szenvedély, nincs öröm, csak a rutin maradt.
Ha a történések nem a tébolyult fináléban kulminálnának, el lehet képzelni, merre tartana a kapcsolat: egyenesen az unott semmibe, az egymásnak való kiszolgáltatottság határtalan sivatagába, az utálat és a kölcsönös megalázottság purgatóriumába, a csodálatos együttlétet helyettesítő, kényszerű együttmaradás várótermébe, oda, ahová senki nem akar kerülni, de mindenki megjárja előbb-utóbb. Mikor Sumnerből végül előtör a brutális vadállat, nője hosszú idő után először veszi férfiszámba – és ez az a pillanat, amikor férfiként először fordít hátat a nőjének. Hoffman színészi eszköztárának csúcsteljesítményét prezentálja az utolsó fél órában, ahogy logikusan gondolkodó, a feszültséget higgadt kommunikációval oldani próbáló úriemberből fokozatosan transzformálódik eszelős tekintetű, pusztán csúcsra járatott életösztöne által működtetett, részvét nélküli mészárossá."
( Sam Peckinpah : Szalmakutyák / Straw Dogs; link ; Dustin Hoffman, Susan George, Del Henney)
