"Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk. Ezerkilencszázötvenhatot az
egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet,
a társadalom, a tudomány, a politika, elárulta. Minek árulta el?
Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert meghalni, mint az orosz
tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek.
Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter,
katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott.
Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit
mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és
magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna.
Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és
aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön
egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta
volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él,
kétszázszoros túlhatalom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem
hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult.
Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak
és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?
Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az
igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami
ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik
zenét komponáltak, és képeket állítottak ki, és színpadon
játszottak, jóízűen ettek és ittak ahelyett, hogy fogukat
csikorgatták volna. Nem írni több, mint írni. Ahelyett, hogy
elvonultak volna kapálni és fát vágni, édes volt nekik az
érvényesülés és a pénz."
(Hamvas Béla : Interview)
