"Elmondom egy elképzelt álmom. Álmomban a magány évszak, ami elhárít minden fölösleges mozdulatot. Tél. Álmomban én vagyok a tél. A hétköznapi, értelmetlen életre hideg ropogás hull bennem, hát persze, hogy belőlem ered minden, most nem ember vagyok, nem indulok utakra, ahonnét fáradtan, magamra sem ismerve térnék meg, hanem bezárulok, behavazom magam, feltöltekezem saját fényemmel, berendezkedem magányomban.
Aztán egy nap fölébredek a szobámban. Fölkelek, belső sugallatra kinyitom a zsalugátereket, kinézek a kertre. Az összes évszakot egyszerre látom most, őszi eső hull a csalánlevelekre, tavaszi nagy lábadozás tölti el a füvek színét, nyáresti arany a mérhetetlen eget.
Behunyt szemmel nézem ezt a megbolondult, sűrített tájat, ami én vagyok, és tudom, hogy ha most kinyitnám a szemem, a kert füvei megőszülnének, a fák törzsére ínség varasodna. Nézi a magányos a sötét, tekintetébe sűrült világot. Kivetíti. És látja, hogy jó."
Végh Attila : Távolodások ( Hadszíntér / The War Zone; Rendezte : Tim Roth )
