"Egy ember áll a toronyház tetején. Hajnalodik. Kissé elmereng, aztán nekiindul. Egyre gyorsabban rohan, még visszaint a világnak, aztán hatalmas ívben leveti magát. Ahogy zuhan, lassítva svenkeljük a ház ablakait : látjuk, ahogy a lakók kezdik a napot. Közben a zuhanó belső monológja szól arról, hogy most már tudja, az élet tele van meglepetéssel és szépséggel, amiről az élőknek fogalmuk sincs.
Van tehát a bedobozolt, tömb szerű élet, aminek filmkockái a kivilágított ablakok; és van a repülés, ahonnan a dobozreménytelenség belátható. Két reménytelenség párhuzamos síkjai. A különbség az, hogy a dobozból nem lehet kilátni, a repülés azonban egy hatalmas tekintet. (Sajnos túl gyorsan jön a beton.) A visszavonhatatlanban zuhanva felszikrázik az, amiről lemondtunk. Hogy a zuhanásban megpillantható az élet, az az öngyilkos utolsó szerencsevillanása. Hogy ez számára csak zuhanásban volt megpillantható, az a sorsára ült, fojtó balszerencse."
Végh Attila : A repülés súlya ( A millió dolláros hotel; rendezte : Wim Wenders )
