"Egy kisvárosi kocsmában furcsa bemutatóra készülnek. János a bolygók mozgását mutatja meg az embereknek. A kocsmavendégek a bolygók, forgatja egymás körül János, mígnem a Hold teljesen eltakarja a Napot. Teljes napfogyatkozás.
Ez az a pillanat, amikor az égi rend megbomlani érződik, és az emberen szent borzongás lesz úrrá : a sötét, tátogó káosztól való félelem. No persze aztán megint kisüt a Nap, helyreáll a rend, mondja János.
A rend valóban megbomlott. Nyugtalanító hírek érkeznek arról, hogy néhol összeverődött bandák rabolnak, rombolnak. Az emberi rend oda.
A teljesülő káosz hírvivője János. Ő az, aki az emberek nyelvére lefordítja az ég eseményeit, és ő, aki hírt hoz Gyuri bácsinak arról,ami odakint, a megvadult időben zajlik.
Gyuri bácsi nem más, mint a tudó. Ő az emberi rend csúcsán, magában él. Tud mindent, a zenei harmóniák felbomlását kutatja, filozófiailag követi a kataklizmát.
A tudó ember és az akárkik között ingázik János, az angyal. Megfigyel és közöl. Érdeklődő : amikor a kisváros főterére megérkezik a hatalmas titok, a cirkuszi attrakcióként beharangozott óriás kitömött bálna, egyedül János vesz jegyet, hogy megnézhesse a Teremtés néma hatalmát. A bálna tekintetében az örökre zárt titok. Hatalmas, halott teste az érthetetlen és elveszett lényeg szimbóluma. Az üzleti okokból körülhordozott lény képe azt mutatja meg, hogyan fülled be, rohad szét a megértés az olcsó kíváncsiság takarója alatt.
A Teremtés titkát megérteni nem, csak megbámulni, megtapogatni lehet. Az égi titok érthetetlen és már nem is érdekel, nem ejt rabul senkit. Elillant a világból, ahogy káromkodásból a logosz. És ha az ég fehér súlya elfoszlik, támad a földi sötét.
Lehetséges, hogy van belső rend, remény? Igen, van, de kizárólag személyes remény. Végül mindig a semmi és a szeretet marad."
Végh Attila : Ami végül marad ( Werckmeister harmóniák; Rendezte : Tarr Béla )
