„A józan ész morális vétója azonnal felharsan bennem, ha a terrorista tettére gondolok. Szinte rohanok a terroristától a morálhoz. De ha mélyebben magamba nézek, megpillantok valami mást. A terrorista idealista. Romantikus, heroikus szélmalomharcot vív a világgal. Szeretem. (Hogy amit érzek, mennyiben részvét inkább, annak boncolgatására most nincs mód).
Szeretem azt, aki megpróbál tenni valami olyat, ami nyilvánvalóan reménytelen, pláne ha ebbe a reménytelen tettbe beköltözik, ha ebben él, ha kiszolgáltatja magát neki. A terrorista szegény bolond, aki nem elég erős ahhoz, hogy ne cselekedjen, nem elég bátor ahhoz, hogy lefűzze életét a társadalmi problémákról, nem elég messze látó ahhoz, hogy önmagában lássa meg a mindent.
Szeretem azt, aki megpróbál tenni valami olyat, ami nyilvánvalóan reménytelen, pláne ha ebbe a reménytelen tettbe beköltözik, ha ebben él, ha kiszolgáltatja magát neki. A terrorista szegény bolond, aki nem elég erős ahhoz, hogy ne cselekedjen, nem elég bátor ahhoz, hogy lefűzze életét a társadalmi problémákról, nem elég messze látó ahhoz, hogy önmagában lássa meg a mindent.
Ő az, aki képes egyetlen lépéssel akkora rosszat lépni,amit semekkora jó lépés nem tehet jóvá. Akció, bujkálás, akció, bujkálás, akció, bujkálás. A terrorista ideje hullámzó tenger, mossa, mossa léte partjait. Őt viszi előre a vak remény, miközben érzi azt, amit mi csak tudunk: hogy a megoldás harc és menekülés között elszivárog. Nincs semmi, amit kivívtunk volna, de az ára hatalmas volt.
Nem találtuk meg azt a hatalmas ajtót, amin a világ beléphetne a boldogság honába. Nem is találhattuk, akárhány útonállót takarítottunk is el. Hiszen az ajtó most és mindörökké egyszemélyes.”
Végh Attila : Ajtóvadászat ( A lövés utáni csend; Rendezte : Volker Schlöndorff )
