„Az emberiség története isteni büntetésként kezdődik, olvashatjuk Rüdiger Safranski A Gonosz című könyvében.
’Az asszonyoknak ezt mondja az Úr: >Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.< Az embernek ember általi létrehozása keserves és fájdalmas dologgá válik. És férfinek, nőnek egyaránt büntetése a munka: >Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe…< A történet tehát akkor kezdődik, amikor az ember a legjobbat elvesztette. Az emberiség számára nem marad más, mint hogy a munkát és a szaporodást megnemesítse. El kell kezdenie menekülését a civilizáció felé.’
Az ember tehát megkezdi isteni büntetés alatt álló menekülését, amit történelemnek hívunk. Aztán a végefelé, amikor a szaporodás túlszaporodásba csap át, és értelme kimerülőben, a munka pedig – egyre inkább szembekerülvén az alkotással – értelmetlen rabszolgasággá válik, a lassan sötétülő háttérből kiválik egy mélyfekete alak. Azért jött, hogy beteljesítse, ami megíratott : az emberiség története sátáni büntetésként végződik.
Ezért kelthet mély rettegést, ha őkelme megjelenik, hogy betetőzze a romlást – mert ő az, aki elveszi a méltóságunkat is. A tiszta, szubsztanciális rossz kivárja, míg a tiszta jóról hablatyoló emberiség teljesen kifordul magából, és megérdemli őt. Akkor előhömpölyög, feketébe borít mindent.
A sátáni szubsztanciális rosszal több baj van. Az egyik, hogy az ő birodalma csupán negatív tükörképe Istenének, egy kétvilág-elmélet egyik térfele. Ezért van, hogy a Sátán művében minden fordított: fejre áll a kereszt, megfordulnak a szavak. E két világ valahol odafönt lebeg, fuvallatuk elkeveredve jut le mihozzánk. Ezt az elkeveredést mondjuk léleknek."
Végh Attila : Krisztus letámadása ( Sátáni játszma / Lost Souls; Rendezte : Janusz Kaminski )
