"Hans Castorp valami nagyon fontosat mond ki. A hegyvidéki szanatórium emelt levegőjébe érkező fiatalember megérez valamit abból a súlyos légiességből, ami a halálhoz közelebb állókat körülveszi. Az ő lelkük – jó esetben – már megkezdte az eloldódást a testtől.
Az, aki tudja, hogy hamarosan meg fog halni, bizonyos értelemben sokkal szabadabb. Élete, gondolkodása már ráirányult a nagy átváltozásra, hétköznapi dolgainak már nincs tétje, mert a tét már sokkal nagyobb. Megérni, felnőni a halálos ágyhoz, hogy az átlagosnál rövidebbre szabott élet ne megszakadjon, hanem véget érjen bennünk.
A külvilág minden próbálkozása, hogy figyelmeztessen rá, amíg itt vagyunk, betagozódni tartozunk a hétköznapi tevők-vevők, gondolkodók, viselkedők, tőlünk-elvárók világába, csődöt mond, ha megérezzük : igazából már nem ide tartozunk.
Ezen az úton már senki nem tarthat velünk. Pontosabban : ezen az úton világosan látszik, hogy valójában soha senki nem tarthat velünk. Aki mégis velünk tart, aki utolsó napjainkban társunk lehet, annak különös embernek kell lennie. Őszintének. Az őszinte ember köznapi neve : félkegyelmű. Persze kit érdekel a köz véleménye."
A külvilág minden próbálkozása, hogy figyelmeztessen rá, amíg itt vagyunk, betagozódni tartozunk a hétköznapi tevők-vevők, gondolkodók, viselkedők, tőlünk-elvárók világába, csődöt mond, ha megérezzük : igazából már nem ide tartozunk.
Ezen az úton már senki nem tarthat velünk. Pontosabban : ezen az úton világosan látszik, hogy valójában soha senki nem tarthat velünk. Aki mégis velünk tart, aki utolsó napjainkban társunk lehet, annak különös embernek kell lennie. Őszintének. Az őszinte ember köznapi neve : félkegyelmű. Persze kit érdekel a köz véleménye."
Végh Attila : Levegőben ( A repülés elmélete / The teory of flight, Rendezte : Paul Greengrass )
