empirikus alkatként kérdezem, ez valamiféle tapasztalás?

@vészmadár (pica pica): igen, ez saját tapasztalás, nem törzsanyag :)
mondjuk végül mégsem haltam meg, legalábbis eddig még nem. annyira azért közel járt az a bizonyos csontos kéz árnyéka, amitől az emberek általában elborzadnak.
az átértékelés egyik hozadéka pl. ez a blog.

@Memento Mori: onnan hoztad a szomorú felhangokat is?

@vészmadár (pica pica):
szomorúság annyiban, hogy minden elmúlik egyszer, és hosszú(?)távon mind meghalunk?
és ennek ellenére, vagy éppen ezért, mégsem minden mindegy?
á, megvolt az már régebben is :) , csak azóta valamennyit érlelődött, finomodott, koncentrálódott.
nem rontja nagyon a blog élvezeti értékét? :)

@Memento Mori: Üdvözlöm! Sajnos én is gyúrtam ennek a cipőnek a talpát! Amikor közölték az eredményt, csak utána tudatosult bennem az, amiről ön is ír. Próbáltam, próbálok másképp élni, a fontosat elé helyezni a nem fontosnak. Kedves MM! Röviden, a család, a família és a társaság csak legyintett: tudod, hogy beteg volt. Teljes elutasításban volt, és van részem. Azt nem tudják elviselni, hogy nem nézek TV-t, mert sokat kell olvasnom,(az időm rövid, az olvasnivaló sok) és így velem nem lehet megvitatni a VV-villa eseményeit. Unalmas embernek tartanak azok, akik régen örömmel voltak velem. Mikuláskor feltettem a kérdést egy nagyobb társaságban, ki él a saját elképzelt elvárásai szerint? Zavart csönd és döbbenet. Most azt érzem, hogy nagyon nehéz családban, közösségben élni a saját elgondolásunk és meggyőződésünk szerint. Mint ezt már sokan, nagyon sokan, keservesen megtapasztalták.
Tetszenek a bejegyzései!

@Memento Mori: egyáltalán nem:)

@öregbuksi: Tisztelt öregbuksi! Köszöntöm a blogon! Örülök, hogy szimpatikusnak találja az itt olvasott tartalmat :)
Igazán elgondolkodtató, amit a hozzászólásában saját megélésként leír.
Ha jól értelmezem az egyik fél mondatát ("...tudod, hogy beteg volt..."), miszerint már újra egyensúlyba került és egészséges : had fejezzem ki elismerésemet! Bár nincs két egyforma eset, de a gyógyulást jellemző módon nem adják ingyen...
Ha szabad egy észrevételt tennem. A fordulat, ami Ön megtett/megtesz ("próbálok másképp élni"), azt eredményezi, hogy Ön él - a saját szemszögéből; és meghalt - a környezete számára. Hiszen, ha ők nem változtak, maradtak a régi tartalmukkal, ezzel érthetetlenné válik nekik, amilyenné Ön időközben lett.
Ha nem követik az úton - a maguk módján legalább -, a megtett távolság függvényében fennáll az elidegenedés jelensége. A leírtak szerint ezt tapasztalja.
Ha keserves élményként éli ezt meg, minden oka megvan rá. Azt gondolom, nem célszerű emiatt önmagát vagy a környezetét okolni, hibáztatni ( erről nem ír, de nagy rá az esély ). Régen, a betegség előtt, egy nyelvet beszéltek, nagyon hasonló volt az értékrendjük is ("régen örömmel voltak velem"). Akkor az úgy volt jó. Mára Ön más ember lett, ezért nem lehet ugyanaz a közeg ugyanúgy megfelelő.
Van, aki ilyenkor mindent és mindenkit maga mögött hagyva nyit új lapot; van, aki nem a régit keresi a környezetében ami már nincsen.
Őszintén szurkolok Önnek, hogy erre is megtalálja a személyre szabott megoldását!